Felmerült nemrég a kérdés, hogy egy kezdő tanítvány valóban több figyelmet igényel-e, mint egy haladó. Első felindulásból azt mondtam erre, hogy nem feltétlenül:

“Ha biztonsági szempontból nézzük, ez igaz, a haladó valószínűleg (remélhetőleg) kevésbé önveszélyes 🙂
Ha viszont hatékonyságilag/technikailag nézzük, akkor tapasztalatom szerint pont fordítva van. A kezdő jellemzően akkora ordenáré hibákat követ el, hogy akkor is észreveszem, ha háttal állok és csukva van a szemem 😀 Egy haladónál viszont sokszor percekig kell állnom mellette és a szememet is kinézem, mire észreveszem azt a finom eltérést, ami miatt mondjuk 25% az erőkülönbség a két oldal között vagy fájdalom jelentkezik az egyiken.”

Tovább gondolva a dolgot aztán arra jutottam, hogy még ez sem igaz így ebben a formában. Nem a hibák mennyiségében van a különbség, hanem azok jellegében. Egyrészt.
Másrészt meg, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az edzésen nem csupán hibákat javítunk, de új dolgokat is tanulunk. És itt nem feltétlenül új (háromszáznegyvenhetedik) gyakorlatra kell gondolni.

“Practice”, nem “workout” – ez az egyik legalapabb alap a StrongFirst-ben. Azaz gyakorlásnak fogjuk fel az edzést, nem puszta lehetőségnek önmagunk lehajtására. Elfárasztani valakit nagyon könnyű, ahhoz nem kell se szakértelem, se semmi, elég hozzá egy idomított majom egy síppal és/vagy stopperórával 🙂

Fejleszteni, az már más téma. Ahhoz profin összerakott program kell egyrészt, folyamatos technikai csiszolás másrészt.

A programozós részről írtam már korábban, most a technika jön.

A technika gyakorlása elméletileg SOHA nem ér véget. Olyan természetesen lehetséges és kell is, hogy átmenetileg jobban vagy átmenetileg ne annyira legyen fókuszban, de nincs olyan pont, hogy na most már megtanultam és tudom és innentől csak tolom reflexből. Ezt csak azért szeretném leszögezni már előre, mert az alábbiakból esetleg azt is lehetne gondolni, hogy nálunk valami állandó, megszállott, kizárólagos, köldökbe fordulásos technika-kultusz él, míg mások bezzeg edzenek 🙂

Egy kettlebell gyakorlat technikája olyan, mint a hagyma, rétegekből áll. A legkülsőbb réteggel kezdünk és addig nem tudunk tovább menni, amíg azt le nem hámoztuk. Aztán jön a következő, majd az azután következő, és így tovább. Nem tudsz FFWD előreugrani a 10. rétegre, amíg le nem hámoztad az előző 9-et.
Erre többek között azért is szükség van, mert az emberi figyelem véges. Nem jöhetek egy kezdőnek azzal, hogy “akkor kérem, hogy figyelj az imént felsorolt 49 dologra” – hiszen mozgástanulás történik, még ha 3 dolgot kérek tőle, akkor is arra panaszkodik, hogy ha az egyikre koncentrál, elvész a másik. Ez normális, egy fázis, amin túl kell esni 🙂

A külső rétegek a biztonsággal kapcsolatosak. Ez az elsődleges és legfontosabb szempont az edzésben ugyanis. Egyenes hát, váll a tokban, nem dől be a térd, megtartott a törzs, egyenes a csukó, biztonságos letevés/felvétel, stb. Amíg ezek nem mennek elfogadható módon, teljesen felesleges még 10 további részlettel nehezíteni a dolgát.
Ahogy egyre beljebb haladunk, úgy térünk át a hatékonysággal kapcsolatos részletekre. Ilyen rétegből rengeteg van 🙂 Ezeknek egy kis részére sor kerül már a kezdőben is, de javarészt a haladóban lehet ezekkel foglalkozni.
Sőt, ha egészen precízen akarunk fogalmazni, még az egyes technikai aspektusokat is különböző szinten kezeljük a különböző rétegekben. Gondoljunk pl. a légzésre, kezdő szinten megtanítjuk a biomechanikai illesztést, ami mondjuk 2. réteg de hol van ez még mondjuk a nyomás légzéstechnikai “felturbózásától”, ami majd csak a 17. rétegnél jön…? Majd jön az is, persze, ha itt lesz az ideje, de addig még van 15 egyéb beépítendő dolog.

És itt van a válasz a kérdésre, hogy miért ragaszkodom ahhoz, hogy külön kezdő csoportok legyenek. Mert azt ugyan még meg is tudnám csinálni, hogy ugyanazon gyakorlatot végezzék különböző súllyal, de más rétegnél járnak, azaz mást kell nekik tanítanom. Még a haladónak talán be tudnám adni, hogy ismétlés a tudás anyja, bár ott is frusztráló tudna lenni, ha folyton beesne egy-két kezdő, ami miatt már hónapok óta nem bírnánk túljutni a 8. rétegen. De még rosszabb, ha a kezdőt konfrontálom olyanokkal, hogy pl. hogyan használja triggerként a nagylábujját vagy épp a tekintetét a nyomásnál, mikor neki még az is gond, hogy pályán maradjon a súly és ne kószáljon ki alóla a könyöke. Sőt, még ha valami csoda folytán használná is azt a triggert, nem jutna előrébb vele, mert amit azzal megnyerne, az lehet “el is csorogna” félúton, ha pl. még törzsstabilitási gondok vannak.

És ezért differenciált nálunk a haladó edzés is, mert nem mindegy, hogy valaki 6 éve vagy 6 hónapja jár hozzánk. Más rétegnél jár. Ennyi.

Ha kedvet kaptál beszállni a hámozásba, várunk szeretettel ?