(Importálva innen.)

Egy fórumban volt nemrég egy érdekes beszélgetés, többek között Brett Jones, Mark Toomey, Rob Lawrence közreműködésével.

 A dolog onnan indult, hogy Brett szóvá tette, hogy attól még, hogy valaki segített valakinek lefogyni, még nem tud többet, mint egy orvos vagy dietetikus, vagy attól még, hogy valaki sikerrel alkalmazott néhány korrektív gyakorlatot, még nem válik fölöslegessé az orvos vagy a fizioterapeuta.

 Ez egyébként egy nálunk is egyre inkább megfigyelhető és szerintem kimondottan veszélyes trend. Fontos, sőt olykor elkerülhetetlen, hogy az ember a szakterülete határain túlpillantson és esetenként a határtudományok területére merészkedjen. DE! Azt nem szabad elfelejteni, hogy erre azért van szükség, hogy a SAJÁT területünkön jobbakká váljunk, és nem azért, hogy azokon a más területeken is egyszer csak szakértőnek képzeljük magunkat. Kiráz a hideg, amikor mezei személyi edzőktől látok rosszul használt latin szavakkal teletűzdelt (és egyébként is teljesen nonszensz) “rehab szakszöveg” jellegű blogbejegyzéseket, csak mert szereztek egy papírt egy hétvégi képzésen. Az a legveszélyesebb, amikor megtanulunk valamiről egy keveset, de ahhoz nem eleget, hogy meglássuk, mi mindent nem tudunk még…

 A beszélgetés aztán kicsit filozofikusabb irányba kanyarodott, általában a képzés, az elmélet, a gyakorlat és a tapasztalat, ill. ezek összefüggései irányába. A végeredmény – összegezve – kb. a következő lett:
‘A mindenféle szintű iskolák, tanfolyamok, képzések során eszközöket kapunk, és olyan jellegű tudást, hogy _mit_ tegyünk. De ahhoz, hogy tudjuk, melyik esetben hogyan cselekedjünk, mikor melyik eszközhöz nyúljunk, olyan bölcsesség szükséges, aminek a csírái vagy megvannak bennünk kezdettől, vagy nem. Ha igen, akkor az évek során a tapasztalattal csiszolódni fog, de ha nem, akkor lehetséges, hogy sohasem fog kifejlődni.

Ez a fajta bölcsesség fontosabb, mint a “szerszámosláda” nagysága vagy a bizonyítványok száma, és enélkül hiába működik valaki 10-20-30 éven át, nem lesz belőle jó szakember, mert csak a gyakorlat gyűlik, de nem érik tapasztalattá.’

 Ha kicsit tovább gondolom ezt az egészet, mindez nemcsak az edzőkre igaz, hanem tanárokra, orvosokra, fizioterapeutákra, könyvelőkre, marketingtanácsadókra, programozókra, azaz tulajdonképpen gyakorlatilag minden foglalkozásra. Ha visszaemlékeztek iskolás éveitekre, ott is minden tanárnak volt diplomája, de messze nem minden tanár volt “jó” tanár.

 Igaz viszont a fordítottja is: hiába van valakinek, mondjuk úgy, vele született érzéke egy szakmához, ha nincs képzettsége, alapvető eszközök hiányoznak a repertoárjából, és ezeket nem pótolja a YouTube-akadémia.

 Iskolázottság és bölcsesség/érzék – mindkettőre szükség van, ha nem akarunk nagy tudású vagy gyakorlott Mekk Mesterek lenni.