Törjék Viktória vagyok. Mint sokaknak, nekem is egészen kicsi korom óta jelen van az életemben a sport és a mozgás.
8-9 évesen kezdtem el röplabdázni, majd 14 évig versenyszerűen űztem ezt a sportot, egy évig NBI-es versenyző voltam.

A röplabda után egy rövidebb kihagyás következett, aztán én is beálltam a sorba az edzőterembe, elkezdődött az én harcom is a testemmel, illetve a kilókkal. Igyekeztem már akkor ésszel edzeni, így szerencsére nekem azok a szokásos gyúrós sérülések kimaradtak az életemből. 🙂 Lefogytam, majd szép lassan visszahíztam, aztán sokáig csak stagnáltam.

2011 őszén hozott össze a sors – és egy ismerős – a kettlebellel. Nem nagyon tudtam, miről is van szó pontosan, de hamar egy kezdő csoportban találtam magam. Én is azok közé tartoztam, akik jelentkeztek, mikor Gabi megkérdezte: “ki az aki még youtube-on se látott kettlebell gyakorlatot?”! 🙂 Szerelem volt első látásra, nagyon tetszettek az edzések, illetve Gabinak a sajátos stílusa! 🙂

Ahogy telt az idő, egyre komolyabban kezdett érdekelni a kettlebell, úgy éreztem, ez több, mélyebb, mint csupán egy “edzésforma”. A sokadik edzés és sokadik Pavel könyv elolvasása után már nem is értettem, hogy miért nem találkoztam még ezzel a rendszerrel… Annyira egyszerű és hatékony edzésmódszer, miért nem ezt csinálja mindenki? 🙂

Sorra jöttek a megvilágosodások! Amíg korábban engem is csak az érdekelt, hogy lefogyjak és vékony legyek, innentől kezdve más célok vezéreltek. Mindenütt azt hallottam és olvastam, hogy lehet belőlem bármi, de előbb erősnek kell lennem hozzá. Erős akartam lenni!

Rövid időn belül bizonyítékát is láttam annak, hogy ez a szöveg az erőről mint alapról nem holmi üres mellébeszélés. 2013. tavaszán egy házi verseny keretein belül sikerült 10 kg zsírtól megszabadulnom és emellé némi kis izom is került rám. Sokat segített, hogy viszonylag nagy súlyokkal tudtam már edzeni, erősebb voltam, így könnyebb lett minden! Nem csak az edzések, de a hétköznapok is gördülékenyebben mentek!

Már a verseny alatt kacérkodtam a gondolattal, hogy instruktor legyek. Szerettem volna megmutatni másoknak is ezt a módszert és ez által segíteni elérni a céljaikat.

2013. augusztusában életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, mikor sikeres instruktori vizsgát tettem.

Ma már képes vagyok olyan dolgokra, amit eddig csak könyvben vagy videón láttam és csak álmodni mertem róla. És ez még csak a kezdet, a határ tényleg a csillagos ég! 🙂

Gabinak nagyon köszönöm az edzéseket, a vizsgára való felkészítést és a tudást!